1.fejezet - 1.rész

  Szép napsütéses időre ébredtem ma reggel. Felkeltem, majd felöltöztem. Ettem egy pár falatot, majd elindultam a kávézóba, ahol dolgoztam. Egyedüli ismerősöm, "barátom" csak a főnököm volt, aki kissé perverzen bámult a pincérek - mint jó magam - után. Egész nap dolgoztam, majd hazafelé úgy gondoltam, hogy ismét körül nézek az erdő szép tájában. Így is lett. Ahogy hazaértem, lepakoltam a cuccaimat, majd elmentem, meglátogatni a fákat, virágokat, tavakat.
 

   Ahogy sétálgatok megpillantottam egy fehér lapot egy fa törzsében. Felvettem a földről. Nézegetni kezdtem, de semmi sem volt ráírva, vagy esetleg rajzolva. Mikor felnéztem, ismét láttam egyet, azt is felvettem. Ahogy körülnéztem, kitépett lapok, mintha egy utat mutattak volna. Sorjában felvettem őket, majd egyszer csak egy könyvszerű füzet jelenik meg előttem. Lapjai kitépettek voltak. Mikor felvettem, az volt ráírva, hogy "Dream Diary". Beleraktam a kitépett lapokat, majd egyszer csak mintha összeragasztották volna a lapokat a könyvel. Mintha tiszta új lett volna. Soha nem láttam még akkor ilyet. Furcsának tartottam, így leraktam vissza a fűbe, és ott hagytam. Még egy órát kint voltam és mentem is haza. Megfürdöttem, majd bementem a szobámba, hogy neki kezdjek a könyvnek, amit félbe hagytam tegnap este, de a helyett egy furcsa füzetet pillantottam meg az asztalomon.
- Mi a fene...? - kérdeztem hangosan. - Ez, hogy került ide? - nézegettem. Ugyan az a füzet volt, amit találtam. Megijedtem, legszívesebben kidobtam volna az ablakon, de valami szó szerint megszólalt a falakból, hogy hagyjam az asztalon. Leültem, majd kinyitottam. Mikor először belenéztem, teljesen üresek voltak a lapok. 
- Kedves Idegen! Ha ezt olvasod én már halott vagyok. - olvastam a lapon lévő szöveget. - Életem legszebb évei voltak, mikor rátaláltam erre a naplóra. Ha tovább lapozol és kimondod a szavakat, mik a lapra vannak vésve, neked is megváltozik az életed. De csak óvatosan! Ha úgy döntesz, megváltoztatod az életed, és kimondod a varázs szavakat, akkor a könyv, egy puszta hirtelen mozdulattal beszippant magába és évente csak egyszer jöhetsz ki. CSAK EGYSZER!  Ha viszont nem szeretnél semmin sem változtatni, tépd ki a füzet minden egyes lapját és hagyd az erdőben. Megváltoztatni? Csak egyszer jöhetek ki? Beszippant?! - tettem fel magamnak a kérdéseket. Gondoltam egyet és kíváncsiságból tovább lapoztam. - Tényleg szeretnéd, hogy minden máshogy legyen? Figyelmeztetlek! A könny már csak akkor nem lesz érvényes az új életeddel, ha elhunysz, vagy mikor egyszer kijössz összetéped. De ha kitéped a lapjaidat, minden emléked elszáll, de amint újra kimondod a szavakat, és megérinted a könyvet, minden visszatér. 
   Most már tényleg kíváncsi voltam, így megnéztem azokat a szavakat. "Iku fide totisz". Kissé hülyén hangzott, nem is mertem kimondani, csak olvastam. Hülyeségnek tartottam, de egyben kíváncsi is voltam nagyon, milyen az a "tökéletes élet". 
  Másnap reggel, minden ugyan úgy történt, ahogy mindig. Dolgozni mentem, ahol a perverz főnököm, már le is tapizott, így nem sok híja volt, hogy felmondjak. Mikor hazaértem, ismét elmentem az erdőbe kiszellőztetni a felidegesített fejemet.
- Na jó, ennyi! A főnököm most már túl messzire ment! Bár csak lenne egy módja, hogy változtassak ezen...- beszéltem magamban. - Öh. Várjunk csak, hisz van...- azzal haza felé vettem az irányt. Haza érve, elővettem a könyvet, majd leültem az asztalhoz. - Megteszem...végül is...- kinyitottam, majd megkerestem azt az oldalt. - Iku fide totisz. - mondtam ki a szavakat, de nem történt semmi. Majd rájöttem, hogy ahhoz, hogy működjön a könyvre kell raknom a kezeimet. - Na, akkor még egyszer. - újra elismételtem a szavakat, de ismét semmi. Kezdtem kételkedni ebben. - Ah...gondolhattam volna, hogy rajtam már semmi sem segít. Ez is csak egy hülyeség, amit elhittem. - azzal becsuktam. Majd elmentem fürdeni és aludni. 

Éppen sétálgatok az utcán, mikor valami felszippant a levegőbe. Repülök, mikor hirtelen megállok és hatalmas  fehér, rácsos kapuban állva, ami mögül jön valaki. Megáll, mikor meglát elmosolyodik. Egy angyal lehet csak is, hisz szárnyai vannak, fehérben van. Szemei gyönyörű barnák, szél fújta tincsei vörösesbarnában pompáznak. A nagy kapu kinyílik, ő kinyújtja felém kezét, Én megfogom, majd húzni kezd maga felé, így én is sétálni kezdek. Mikor belépek a kapun, ruhám színe szintén fehérre változik, hajam leengedetten lóg a vállamon oldalt. Próbálom arcát megjegyezni, de sajnos nem sok időt hagy, hogy figyeljem. 
Reggel, mikor felébredek a zuhany hangját hallom. Majd éneklésre leszek figyelmes, amely elnyomja a vízcseppek érkezését. A hang, akár egy angyal hangszálai lennének. Hirtelen elhallgat, pár percre rá, nyílik a fürdőszoba ajtaja, majd lépteket hallok, amik a hálószoba felé tartanak. Nyílik az ajtó és egy fiú lép be rajta. Szemei barnák, haja vörösesbarna, akár csak az álmomban. Dereka köré egy fehér törülköző van csavarva.
- Óh...felébredtél? Gondoltam, amíg alszol, addig fürdök egyet. - mondja. - Mi a terved mára? Gondoltam eljöhetnél megnézni engem és a fiúkat. A próbánkra. Mit szólsz hozzá, kicsim? - "kicsim?" Ki ez a fiú?. 
- Öhm...megkérdezhetném, hogy ki vagy te? - értelmetlenül nézek rá.
- Nagyon vicces vagy. Még mindig fáj a fejed? Tegnap este rendesen beütötted. - ül le mellém.
- Beütöttem? Mi történt?
Elmosolyodik, majd végigsimít fejemen és ad egy puszit homlokomra.
- Fent voltunk a városban az este. Nem figyeltél oda és leestél a padkáról az úttestre. Megcsuklott a lábad és beverted a fejed. De most már jobban vagy, ugye?
- I...igen. A...azt hiszem...
- Jól van. Pihenj csak még. - azzal fel áll.

- Várj! Ki vagy te?
- Nem emlékszel rám? JungKook vagyok, a férjed.
- A...a férjem?
- Igen. Aki megesküdött rá, hogy vigyáz rád. - simított végig arcomon tenyerével.
- És...mióta vagyunk együtt?
- Most lesz 5 éve.
- 5 éve?
- Bizony...- nyom egy puszit számra, amitől ledermedek.
- Aúh...- sóhajtok fel, s fejemhez kapok.
- Jaj, majd elfelejtettem. A gyógyszered. - nyomja a kezembe a kis pirulát, és a vizet. Ismét meredtem bámulok rá.
-Nem kell félned, ez csak fájdalomcsillapító. - mosolyog. Kisebb bátorsággal, de lenyeltem a kis fehér pirulát, s kortyoltam keveset a pohár vízből.
- Akkor lenne kedved eljönni ma? De ha nincs, nem gond. Pihend ki magad. - nyom csókot homlokomra.
- Öhm...ne...nem tudom...

- De tudod, csak titkolod. - simít végig ismét arcomon. Rám mosolyog, kezét állam alá rakja, majd egy hirtelen mozdulattal ajkaihoz húz. Elmélyíti. Egy ugyan ilyen finom mozdulattal el is enged és hagyja, hogy párnáink egymásnak nyomódjanak. Lesimít oldalamon, majd derekamon áll meg. - Szeretlek tudod...?
- Öh, ah...- hirtelen nem tudok mit válaszolni.
- Hm...aranyos, mikor szégyenlős vagy...- borzolja össze hajam. - Akkor én fel is öltözöm és megyek is. Akkor majd írj később, rendben?
Mikor kilép az ajtón, azonnal felpattanok és a szobában lévő tükör elé állok. Nem hiszek a látványnak.
- Eh...ez most komolyan én vagyok? - mérem végig magam, tetőtől talpig. A nagy ing, éppen annyit takar belőlem elöl amennyit kell.
Hátra fordulok, mire szemezek az éjjeli szekrényen, alig kilátszódó kék könyvel. Odasétálok, leülök az ágyra, majd kiveszem a sok papír alól.
- Kérlek, legyen benne valami...- keresgélni kezdek, hátha megtalálom, hogy milyen világba csöppentem. - Áh!
Egy kávézóban szolgálsz ki, mint pincér. 
- Megint?
Szerelmedet Jeon JungKook-nak hívják, akivel gyerek korotok óta ismeritek egymást. Azóta sokat változtatok, és elkezdtetek egymás felől érdeklődni. Ő egy bandában dolgozik, mint énekes. Nagyon sok fellépésén voltál már. Vicces, kedves egyéniség. Kisebb korában visszahúzódó volt. Viszont mióta együtt vagytok egyre több figyelmet szentel rá, hogy megvédjen minden áron Téged. De vigyázz! Ha csak egyszer is megbántod, vagy csinálsz valamit, akkor az életed megsavanyodik. Egyszóval...nem kell csinálnod semmit, csak Szeresd őt, a többi meg, majd jön magától. Sok szerencsét! 
- Huh...Akkor, most...el kell mennem a próbájukra, igaz? Ah...
Közben a telefon elkezdett csörögni. Megnéztem, felnyitottam. Üzenet jött "Főnök" név alatt.
- Nem kell ma bejönnöd, ha rosszul érzed magad. Hallottam mi történt, jobbulást!
Majd pár perc után szintén csörögni kezd, ezúttal hívnak. "Szerelmem". Felveszem.
- Szia, kicsim! Na, így most már fel tudsz készülni, hogy találkozz a fiúkkal. Öltözz és siess, délután várunk. Szeretlek~~~!! 
Elmosolyodva fújtatok orrommal.
- Re...rendben. Szia...én is...
Majd lerakom.
- Megcsókolt...nem is tudok róla semmit, de a férjem és még azt sem tudtam, hogy 5 éve, szeret engem...Milyen életem lesz így? Aijh...de visszamenni sem akarok! Inkább itt, mint ott! - dőlök le az ágyra. - Öltözni kellene. - kapom fel a figyelmem. Felállok, majd a szekrényekhez megyek. Kinyitom az egyiket, aminek az ajtaja mögött tele volt inggel és farmerokkal. Azt az illatot érezem, mint mikor JungKook közel hajolt hozzám. Finom és bódító. Kinyitom a másikat is. Abban kicsit hasonló ruhák vannak, mint az én stílusom. Ráadásul egyező a méret is. Körül nézek a szekrényben, míg nem találok magamra egy nadrágot, egy fehér pólót, és egy kapucnis, cipzáros pulcsit. Majd a tükör elé sétálok és újra csak elcsodálkozom magamon.